Hát... Elérkeztünk ide is. Itt az epilógus. Sok dolgot most nem mondok. Inkább majd a köszönet nyílvánításban.
Szeretlek titeket! xx Zoé
- Penny, szívem! Ébresztő! - cirógattam a kislányom alvó arcát.
Egy picit elkezdett mozgolódni.
- Gyerünk! Ma van az első sulinapod! - simítottam meg a haját Calum.
Calum fantasztikus apa. Mindent megvesz a kislányának, aki ezt ki is használja elég rendesen. A tenyerén hordozza őt.
- Mmm, aludni akarok! - nyüszörgött Penny. Ilyenkor szokott jönni a bevált szokás.
Az ablakhoz sétáltam és Hamupipőkés sötétítőt elhúztam, hogy bejöjjön a fény. Eredetileg nem akartuk Pennyt rózsaszín és hercegnő imádónak nevelni, de amint bekerült az ovodába a többi lánytól átvette ezt a hercegnős, rózsaszín marhaságot. Aztán addig vergődött nekünk amíg be nem adtuk a derekunkat.
A fény miatt a fejére húzta volna a takarót, de azt Calum gyorsan lekapta róla.
- Ajj, apaaa! - ült fel morcosan az ágyban. Barna, göndör haja kesze kuszán állt. A szemei olyanok, mint Calnak. Látszott rajta, hogy Calum félig kiwi, szép barnás bőre van. Olyan gyönyörű.
Dúrcásan viszlatott hol engem, hol az apját.
- Na, gyerünk! Mássz ki az ágyból, mert már kész van a palacsinta reggelire! - ültem le mellé.
- Anya! Remélem, hogy szívecske alakú! - rakta keresztbe a kezeit a mellkasa elött.
- Igen, az! Na gyere. - álltam fel.
- Hé! Nem maradhat ki a reggeli ölelés és a puszi! - tette fel a kezeit. Erre a tettére Calummal összemosolyogtunk.
Elösször Calhoz mászott oda. Megölelte, és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcára. Utána odajött hozzám és velem is megcsinálta ugyan ezt. Elkezdett kiszögdelni a szobából, de a küszöbnél megállt.
- Mi a baj, szívem? - kérdezte a férjem.
Odafutott hozzám.
- Majdnem elfelejtettem Adam-et! - lehajolt nagy, gömbölyű pocakomhoz és arra is nyomott egy puszit. - Anya! A kistesó mikor születik már meg?
- Nem sokára. - simítottam meg mosolyogva bársonyos karját. És ezzel nem is hazudtam ugyan is már a kilencedik hónapban jártam.
Az iskolába beérve Penny egyik kezét én, a másikat Calum fogta.
Miután nahy nehezen megtaláltuk a termet eljött az ideje, hogy utjára engedjük az én nagyra nőtt kisbabámat.
- Apa, mi lesz akkor, ha nem fognak szeretni? - bújt hozzá.
- Ugyan már, életem! Imádni fognak, mert okos vagy, aranyos, kedves és gyönyörű! - nézett a szemeibe Cal.
- Oké... - húzta el a száját.
- Futás befele, mert becsengetnek. - tapsoltam kettőt. - Nem kell félni, jó? Délután jövünk érted.
- Ühüm. Szeretlek titeket! - indult be a terembe.
- Mi is téged! - válaszoltuk egyszerre.
- El sem hiszem, hogy már iskolás. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Én sem. Jajj, April annyira szeretlek titeket. - ölelt magához.
- Én is titeket, te, mamlasz. - boxoltam játékosan a vállába. Mind ketten elnevettük magunkat.
És ekkor, ugyan úgy, mint hat éve valami forró dolog folyt végig a lábamon.
- Ő, szívem. - szóltam az osztályban játszó Pennyt néző Calnak.
- Igen? - fordult felém.
- Elfolyt a magzatvíz!
Szeretlek titeket! xx Zoé
- Penny, szívem! Ébresztő! - cirógattam a kislányom alvó arcát.
Egy picit elkezdett mozgolódni.
- Gyerünk! Ma van az első sulinapod! - simítottam meg a haját Calum.
Calum fantasztikus apa. Mindent megvesz a kislányának, aki ezt ki is használja elég rendesen. A tenyerén hordozza őt.
- Mmm, aludni akarok! - nyüszörgött Penny. Ilyenkor szokott jönni a bevált szokás.
Az ablakhoz sétáltam és Hamupipőkés sötétítőt elhúztam, hogy bejöjjön a fény. Eredetileg nem akartuk Pennyt rózsaszín és hercegnő imádónak nevelni, de amint bekerült az ovodába a többi lánytól átvette ezt a hercegnős, rózsaszín marhaságot. Aztán addig vergődött nekünk amíg be nem adtuk a derekunkat.
A fény miatt a fejére húzta volna a takarót, de azt Calum gyorsan lekapta róla.
- Ajj, apaaa! - ült fel morcosan az ágyban. Barna, göndör haja kesze kuszán állt. A szemei olyanok, mint Calnak. Látszott rajta, hogy Calum félig kiwi, szép barnás bőre van. Olyan gyönyörű.
Dúrcásan viszlatott hol engem, hol az apját.
- Na, gyerünk! Mássz ki az ágyból, mert már kész van a palacsinta reggelire! - ültem le mellé.
- Anya! Remélem, hogy szívecske alakú! - rakta keresztbe a kezeit a mellkasa elött.
- Igen, az! Na gyere. - álltam fel.
- Hé! Nem maradhat ki a reggeli ölelés és a puszi! - tette fel a kezeit. Erre a tettére Calummal összemosolyogtunk.
Elösször Calhoz mászott oda. Megölelte, és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcára. Utána odajött hozzám és velem is megcsinálta ugyan ezt. Elkezdett kiszögdelni a szobából, de a küszöbnél megállt.
- Mi a baj, szívem? - kérdezte a férjem.
Odafutott hozzám.
- Majdnem elfelejtettem Adam-et! - lehajolt nagy, gömbölyű pocakomhoz és arra is nyomott egy puszit. - Anya! A kistesó mikor születik már meg?
- Nem sokára. - simítottam meg mosolyogva bársonyos karját. És ezzel nem is hazudtam ugyan is már a kilencedik hónapban jártam.
Az iskolába beérve Penny egyik kezét én, a másikat Calum fogta.
Miután nahy nehezen megtaláltuk a termet eljött az ideje, hogy utjára engedjük az én nagyra nőtt kisbabámat.
- Apa, mi lesz akkor, ha nem fognak szeretni? - bújt hozzá.
- Ugyan már, életem! Imádni fognak, mert okos vagy, aranyos, kedves és gyönyörű! - nézett a szemeibe Cal.
- Oké... - húzta el a száját.
- Futás befele, mert becsengetnek. - tapsoltam kettőt. - Nem kell félni, jó? Délután jövünk érted.
- Ühüm. Szeretlek titeket! - indult be a terembe.
- Mi is téged! - válaszoltuk egyszerre.
- El sem hiszem, hogy már iskolás. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Én sem. Jajj, April annyira szeretlek titeket. - ölelt magához.
- Én is titeket, te, mamlasz. - boxoltam játékosan a vállába. Mind ketten elnevettük magunkat.
És ekkor, ugyan úgy, mint hat éve valami forró dolog folyt végig a lábamon.
- Ő, szívem. - szóltam az osztályban játszó Pennyt néző Calnak.
- Igen? - fordult felém.
- Elfolyt a magzatvíz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése