5. rész

Hi Everyone!!!

Tudom, hogy a mai rész rövid lett és szerintem béna is... De elment az ihletem. Azért remélem tetszik. 

xx ~Z

Kinyitottam a szemem és fehér falakat pillantottam meg, a fény nagyon erős volt. Mindenem fájt. Mi történt velem? Hirtelen eszembe jutottak foszlányok a tegnapi napból. Mikor ott maradtam Párizsban, mikor pofon vágtam
Calumot és mikor megtámadtak a parkban... Hallgatnom kellett volna Michaelra, de én makacsul rohantam
a hülyeségeim felé. Körbe néztem és Cal a fotelben aludt. Megpróbáltam felülni, de nagyon fájt ezért felszisszentem.
Calum erre felkapta a fejét, látta, hogy ébren vagyok és oda sietett az ágyamhoz és gyengéden magához ölelt.

- Istenem! April! Annyira sajnálom! - búgta bele a nyakamba.

- Én... én sajnálom. - mondtam elhaló hangon. Meglepetten elengedett és rám emelte barna szemeit.

- Mit sajnálsz? Te nem tehetsz semmiről. - simított végig arcomon.

- De igen, mert ha nem futok el amikor Mikey elmegy a kabátjáért akkor ez nem történik meg, de én makacs voltam és megint nem hallgattam senkire. - csuklott el a végére a hangom és egy sós könnycsepp folyt le az arcomon. Calum amikor ezt meglátta
magához szorított és simogatni kezdte a fejem. Arrébb csúsztam a kórházi ágyon és mellém feküdt. Nehezen, de elfértünk... Egymással szemben feküdtünk és egymás szemébe néztünk. Azokban a gyönyörű gesztenyebarna szemeiben szinte elvesztem. Olyan szomorúan nézett rám.

- Cal, mi a baj? - kérdeztem érdeklődően.

- Semmi, csak azt nézem, hogy milyen nagyon gyönyörű vagy. - mosolydúlt el. Éreztem, hogy elpirulok. Tényleg szépnek lát?Olyan édes ez  srác.

Amikor kicsik voltunk mindig csúfoltak a suliban a fogszabályzóm meg az ilyesmi dolgok miatt, de Cal mindig megvédett. Emlékszem egyszer 3.-ban összevesztünk, de annyira amennyire addig még soha. A nagyobb fiuk folytan piszkáltak, akkor is körém álltak egy körben és sértő dolgokat mondtak nekem. Kritizálták a kinézetem, az öltözködésem, a termetem, a hajam és löködni kezdtek. Mikor a földre estem sírni kezdtem. "Mivan, csak nem sírsz?! Oh, April. Nálad rondább és butább lányt még soha életemben nem láttam!" - mondták nekem. Megjelent Calum és annak ellenére, hogy össze voltunk veszve megvédett. Kiabált velük, hogy hagyjanak békén. Megvédett. Mindig vigyázott rám.

- Nem is igaz. - ráztam meg a fejem. Nem éreztem magam szépnek. Ő pedig nem szerette, hogy így gondolkodok magamról.

- Megint kezded. Miért nem hiszed el magadról? - hajolt közelebb - Nekem te vagy a leggyönyörűbb. - a köztünk lévő távolság kezdett megszűnni. Tudtam, hogy mit akart. Meg akart csókolni.A szívem hevesen vert. Automatikusan lehunytam a szemem és a szám elnyílt.Vibrált köztünk a levegő. Nagyon akartam, hogy megcsókoljon, de ezt nem szabadott.

- Cal állj! - tettem a mellkasára a kezem és toltam el magamtól. Kinyitotta a szemét és csalódottan nézett rám.

- Miért? Miért nem szabad? Miért nem engeded? - ült fel és idegesen a hajába túrt. Hogy miért? Mert néha nem éri meg kockáztatni egy jól működő barátságot. Igen szerelmes vagyok belé, nem is kicsit, de nem helyezhetem előre azt amit én akarok ha azzal tönkre teszek egy barátságot.

- Mert mi csak barátok vagyunk! Nem szabad. Ez rossz. - dörzsöltem meg a szemem. Nem akartam ránézni. Nem akartam látni raja, hogy rossz neki, hogy visszautasítottam. Az arcom vér vörös volt. Olyan kínos volt ez az egész helyzet.

- Ez nem rossz! Mondd meg őszintén. A múltkori csókunkat élvezted? - mondjam meg neki, hogy igen és, hogy annál jobb csókom még sosem volt vagy mi? Istenem miért büntetsz??? Megőrülök! - April, nézz rám. - és egyik mutató ujjával maga felé fordította a fejem. A szeméből szomorúság tükröződött. Szinte elvesztem azokban a gyönyörű gesztenyebarna szemeiben.

- Élveztem. - mondtam halk elhaló hangon. Egy pici elégedett mosoly jelent meg a száján.

- Akkor? Mit akarsz? - ez egy igazán jó kérdés volt, mert én magam sem tudtam, hogy mit akarok. Veszekedett bennem két kis April, az egyik a barátság mellett a másik a szerelem mellett voksolt. Miért volt ilyen nehéz?

- Calum, tudod ezt én sem tudom. - vakargattam meg a tarkómat.

- Mondanom kell valamit. April én... - nem tudta befejezni, mert a srácok rontottak be az ajtón.

- April! Jól vagy? - ölelt meg Mikey. - Annyira sajnálom! - puszit adott az arcomra.

- Sziasztok. - mosolyodtam el halványan. Igazából nagyon zavarban voltam, mivel az este alaposan megvertem és majdnem meg is erőszakoltak, most meg itt áll előttem 4 srác és kérdezgetnek. Kicsit cinkes... - Persze, jól vagyok.

- Ja, azért vagy tele kék-zöld foltokkal. - nézett rajtam végig aggodalmasan Luke.

- Hát, csatlakoztam a bandához. - utaltam arra, hogy Luke-nak mekkora monokli volt a szeme alatt és, hogy Calum-nak be volt dagadva az arca a tegnapi verekedés miatt. Rájuk kacsintottam. Ash és Mikey felnevettek ezen, de akiknek céloztam csak a szájukat húzták.

A két fiú nem is szólt egymáshoz sőt egymásra sem néztek. Még ha egyszer találkozott is a tekintetük akkor is undorodva elkapták a fejüket. Az orvos haza engedett, haleluja! A szállodában a szobámba a többi fiúval beszélgettünk. Megkértem őket, hogy ne beszéljünk többet a tegnap estéről, megértették és beleegyeztek. Kezdtem megunni, hogy a szöszi és a kiwi viselkedését, de nagyon.

- Calum, Luke! Abbahagynátok végre?? - kiáltottam el magam. Mind a négyen furán néztek rám. Szép halkan beszélgetünk és egyszer csak elkiáltom magam. Jól van April. Te is normális vagy...

- Mért? Mi csináltam? - nézett rám nagy szemekkel Cal. Istenem, fatökű állat...

- Mit? Mióta tegnap összeverekedtetek úgy viselkedtek, mint az ős ellenségek! Nem hiszem, hogy olyan fontos dolog vagyok, hogy megéri miattam összeveszni! Szóval ne vágjátok itt a képeket és most kézfogás, bocsánatkérés és ölelés! - állította őket egymással szembe. Kezet ráztak.

- Bocs. - motyogta Luke.

- Sajnálom haver. - motyogta Cal ugyan úgy. - Nem kellett volna felkapnom a vizet. Te csak szembesítettél az igazsággal én megint az eszem helyett a kezemet használtam. - látszott a barna fiún, hogy tényleg sajnálta.

- Nem tesó, nem kellett volna ilyeneket mondanom. - a két fiú és cukin, de mégis férfiasan megölelte egymást, majd a másik kettő srác is csatlakozott hozzájuk. Sőt végül én is. Helyre állt a béke.

Holnap lesz a koncert. Nagyon várom mert mindig imádom őket hallgatni. Este megnéztünk egy filmet, majd elmentünk lefeküdni. Calum teljesen összezavar a viselkedésével. Mostanában nem úgy viselkedik velem mint a turné előtt. Most akkor többet érez irántam mint puszta barátság vagy csak bemesélem magamnak? Teljesen oda vagyok érte. Megbolondít. Azokban a barna szemeiben el tudok veszni annyira, hogy néha még a nevemet is elfelejtem. Ma is majdnem megcsókolt. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de egyre jobban szeretem.

4. rész

Hi everyone!!!

Íme megérkezett a 4. rész. Elég esemény dús lesz... 

Remélem tetszeni fog. Véleményeket várom hozzászólásban! Jöhet hideg és meleg egyaránt!

xx ~Z

A turné 1 hónapja kezdődött. Calummal mindent megbeszéltünk a csókról és arra jutottunk, hogy inkább elfelejtjük. Nem tudom, lehet, hogy Ő tényleg elfelejtette, de nekem nem megy. Ő ugyan úgy viselkedik velem mint előtte. És nem mondtam senkinek, de engem ez piszkosul kiborít. Teljesen belezúgtam és ez nem egy ostoba kis fellángolás. Csak rá tudok gondolni, ha nem vagyok vele. Ha viszont vele vagyok legszívesebben rávetném magam. Szeretem és utálom, hogy ez így van, de nem tudok ellene semmit sem tenni.
A többi fiúval egyre jobban elvagyunk. Azt hiszem, hogy őket is hívhatom a barátaimnak. Michaelel múltkor megnéztük a Rock Tábort és elkezdtünk énekelni és táncolni rá. A többiek kicsit sem néztek minket hülyének... xd
Lukeval rengeteget beszélgettem és nagyon jó embernek tartom őt is akár csak a többieket. Nagyon megértő. Szerintem, ha valaki ránéz nem mondja el ezeket róla.
Ashton pedig maga a földre szállt cukiság. Bármikor képes megnevettetni.
A fiukat a turné előtt nem annyira ismertem, igaz néha beszültünk, de semmit nem tudtunk egymásról. Nagyon imádom őket!! <3
Jó kedv ide vagy oda, még mindig vannak síró görcseim. Nem tudok ellenük semmit sem tenni. Olyankor amikor érzem, hogy mindjárt ön egy kitörés mindig mondok valami ürügyet és elrohanok. Szerintem Luke kezd belém látni. Tudja, hogy nem a mosdóba megyek vagy akármi más kifogással távozok, hanem baj van.

Holnap repülünk Amerikába. Filmet néztünk a szállodai mozi szobában. A srácok elaludtak a filmen, mert késő volt, jött egy újabb síró roham. Félálomba szaladtam végig a mosdóba. Csuktam volna be az ajtót amikor egy kéz elkapta a felkarom és visszarántott. Luke volt az. Egy pillanatig a szemébe néztem, de éreztem, hogy jönnek a könnyek. A nyakába borultam és zokogni kezdtem. Behúzott a mosdóba és engem ölelve nyugtatott. Mikor megnyugodtam leültetett a földre magával szembe.

- Megszeretnéd beszélni? - kérdezte meg félve. Megráztam a fejem. - Pedig szerintem meg kéne. Figyelj. Ez nem normális, hogy ilyen könnyen elsírod magad. Tudom, hogy nem azért szoktál olyan váratlanul elrohanni amiért mondod. - mélyen szemembe nézett.

- Rendben, beszéljük meg. - mentem bele.

Miután megbeszéltük arra jutottunk, hogy segíteni fog.

Reggel amikor a reptéren mentünk a géphez kb. 20 rajongó kísért minket végig. A fiuktól aláírást és közös képet kértek. Mikor odaértünk a kapuhoz a srácok előre mentek utánuk pedig a kísérők.

- Hé kislány, a rajongók nem jöhetnek. - állt be elém egy biztonsági őr.

- De én a srácokkal jöttem, mint kísérő. Nézze itt a kártyám! - kutattam a táskámban, mire rájöttem, hogy a nagy bőröndömben hagytam a kártyát amit már leadtam. - A francba!

- Mondtam, hogy nem mész velük. - vigyorgott amolyan "én megmondtam" tekintettel a képembe az őr. A többiek távolodó alakjára pillantva kiabálni kezdtem.


- Calum! Luke! Mike! Ashton! Srácok!! - hiába kiabáltam. Észre sem vették, hogy itt maradtam.

- Na, hord el innen magad, mert ha én hordalak el az fájni fog! - szólt rám nem valami kedves hangon. Szomorúan kullogtam vissza a váróterembe. A skacokat hiába hívtam, a gép felszállt és nem volt térerő. Nem hiszem el, hogy itt hagytak! Nem tudom, hogy miért nem mentem sehova. Továbbra is a váróban ültem.

*CALUM SZEMSZÖGE*

A gépen ültünk már 10 perce. Valami olyan fura volt.

- Nem látta valaki April? - tette fel a kérdést Mikey.

- Basszus! - kiáltottam fel. Mindannyian fel alá sétáltunk és kiabáltunk, hogy "April!!!", de semmi.

- A rohadt életbe! Ott maradt! - csapott az asztalra Luke. - Nem hiszem el! Hogyan tudtuk elhagyni?! - fogta a fejét. A szülei meg fognak ölni! Elhagytam Aprilt a Párizsi reptéren! Mit fogok csinálni?!

- Nem érjük el valahogy? Van net? - kérdezte meg Ash a menegmentet.

- Van. Megyek és körbe kérdezem az embereket, hogy nem-e látták. Ugye tudjátok, hogy ezért beperelhetnek? - mondta vörös fejjel. Skype-on gyorsan indítottunk egy videó hívást felé. Mikor felvette szipogva szólt bele. A szíven szakadt meg érte. Szó szerint fájt amikor sírva láttam. 

- Srácok, itt hagytatok! - mondta kétségbe esetten és közbe megtörölte a szemét.

- Sajnáljuk! Nem is vettük észre! Hogy maradtál ott? - kérdezte Mike.

- Azt észrevettem, hogy nem is vettétek észre. Egy őr azt mondta, hogy rajongók nem mehetnek be. Mondtam, hogy veletek vagyok, de elküldött. - magyarázta.

- Esküszöm, hogy kirúgatom azt a fa... - kezdtem bele idegesen, de Luke közbe szólt.

- Cal, nyugi! - nézett rám mérgesen. - Gyere utánunk a következő géppel!

- Nem, fiuk szerintem nekem ennyi volt. Haza megyek holnap. Ez a ti történetek, nem a enyém. - mosolygott keserűen Ap.

- Ne beszélj hülyeségeket! Ha holnap fel mersz ülni a Sydneybe menő gépre a hajadnál fogva rángatunk vissza!! - szólalt meg Mike.

- Majd még meglátom... Mindegy, megyek keresek valami alvó helyet. Sziasztok! - integetett, majd kinyomta. Elköszönni nem tudtunk.

- A francba már! Ez nem hiszem el! - csaptam le idegesen a laptop tetejét.

- Haver nyugodj le! - parancsolt rám Luke.

- Hogy lehetnék nyugodt?! Ott hagytuk a p+csába is! - ordítottam.

- Ettől nem lesz jobb! Ezt te is tudod! - Luke pofázik itt nekem. - Hidd el, hogy el fog jönni.

- És ha baja esik? Akkor mit csinálok? - kiabáltam mérgemben.

- April 18 éves tud magára vigyázni. - magyarázott a szőkeség.

- Hirtelen milyen jól ismered az ÉN legjobb barátnőmet! - hangsúlyoztam ki erőteljesen az "én" szót.

- Ha a te legjobb barátnőd akkor te miért nem tudsz a síró görcseiről én pedig igen?! Ha? Azért, mert leszarod. Nem foglalkozol vele! Nem veszed észre, hogy egyszerűen beléd van bolondulva! El akarod magadtól taszítani! - vágta a fejemhez idegesen. Még, hogy én nem foglalkozok vele! Várj, mit mondott? Belém van bolondulva? De most még ezt is leszartam, elegem lett belőle! Ennyi kellett ahhoz, hogy teljesen agyfaszt kapjak. Odamentem Luke-hoz és behúztam neki egy hatalmasat. Kicsit hátrahökkent, majd visszaütött. Verekedni kezdtünk.

- Hé, srácok! Hagyjátok abba! - kiabált Mike. Ő engem kezdett el lerángatni Lukeról, Ash pedig Lukeot rólam. Mikor ez sikerült nekik én még neki akartam menni annak a szemétnek, de Mikey túl erősen fogott. Vérzett a szőke orra, kisebb sebek voltak az arcán és egy hatalmas monokli a bal szemén. Nekem felszakadt a szám, de nem érdekelt. Én ismerem Aprilt jobban és nem Ő! 

*APRIL SZEMSZÖGE*

Miután befejeztem a fiukkal a beszélgetést elmentem megkérdezni a recepción mikor megy legközelebb repülő Sydneybe és New Yorkba a skacokhoz. Úgy voltam vele, hogy ahova előbb megy gép oda megyek.

- Jó napot. Miben segíthetek? - mosolygott rám a recepciós.

- Jó napot. Megszeretném kérdezni, hogy mikor megy legközelebb New Yorkba és Sydneybe gép. - mosolyogtam hölgyre kedvesen.

- Sydneybe negyed óra múlva, New Yorkba pedig 20 perc múlva. - szóval most haza kellene mennem. Ha elmegyek haza mennyivel leszek boldogabb? Semennyivel. Akkor véget érne a tündér mesém, pedig még csak most kezdődött el. Hiányoznának a barátaim. És nem lett volna értelme így befejezni.

- Egy jegyet kérek New Yorkba. - feleltem magabiztosan. Lehet, hogy életem egyik legnagyobb hülyeségét csinálom most, de lehet, hogy nem. Leszartam mi lesz, én csak boldog akartam lenni és a banda mellett az voltam. Kifizettem a jegyet és rohantam a gépre, mert már csak 10 percem maradt. Utolsó pillanatban értem fel a gépre és egy hosszú unalmas utazásnak néztem elébe.

Amikor leszállt a gépem a nálam maradt poggyászommal sétáltam ki a reptérről. Taxival folytattam tovább az utamat egyenesen a szállodába. Mikor kiszálltam a kocsiból felnéztem a hatalmas épületre. Sóhajtottam egyet és elkezdtem befele lépkedni.  szívem egyre hevesebben dobogott, mert nem tudtam, hogy hogy fognak fogadni a skacok.

Benyitottam először  Mike és Ashton szobájába, de Mikey helyett egy szétvert képű Lukeval találtam szembe magam. A képemről azonnal lefagyott a mosoly. Ezzel meg mi történt?!

- Úristenem! Luke, mi történt? - rohantam oda hozzá kétségbe esetten.

- Semmi, csak összevesztünk Calummal. - mosolygott rám, de tudtam, hogy a mosolya mögött szomorúság lapult.

- Ő kezdte? - kérdeztem. Válasznak csak egy bólintást kaptam. Felment bennem a pumpa. A kezemet ökölbe szorítva álltam fel és fordultam meg. Megölöm Calumot! Nem verekedhet csak azért, mert valami szarságon összekaptak!

- Ne! - nyúlt utánam Ash -Ne csinálj hülyeséget!

- Ashton engedj el! - mondtam határozottan, de Ő nem tette ezt. - Aston, a kurva életbe már, engedj el! - ordítottam rá. Kicsit hátra hökkent és ezt kihasználva kirántottam a karom a kezéből és átmasíroztam a szomszéd szobába. Szó szerint feltéptem az ajtót, a két fiú meglepetten nézett rám. Calum arcán is voltak kisebb sebek. Felállt, hogy odajöjjön hozzám.

- Te komolyan verekedtél? - kiabáltam rá. Az arcáról lefolyt a mosoly, tudta, hogy ez a hangsúly nem jelent jót.

- Igen, verekedtem, de megérdemelte! - mondta határozottan.

- Igen? Megérdemelte? Te nem vagy normális Calum! Az egyik legjobb barátod! Min vesztetek össze? - vágtam a képébe.

- Rajtad. - motyogta az orra alatt.

- Rajtam? És ezért kellett bevernek Luke képét? - mentem oda hozzá és a mellkasát kezdtem el ütögetni. - Elmondjam, hogy te mit érdemelnél meg ezek után? - csak kíváncsian nézett - Ezt! - mondtam, majd egy hatalmas pofont kevertem neki le. A kezem nyoma pirosan ott maradt. Felszisszent a fájdalomtól és elfordította a fejét. Megfordultam és átsétáltam Ashton-hoz és Luke-hoz.
Leültem a szöszi mellé az ágyra és a vállára hajtottam a fejem.

- Sajnálom, hogy miattam összevesztetek. - mondtam.

- Nem a te hibád Hörcsög. - mosolygott. Igen néha "hörcsög"-nek hív.

- Nagyon fáj a szemed? - hozzányúltam a bedagadt, lila bőréhez a szeménél és felszisszent. - Szóval igen.

- Ap, mit csináltál? - ült le a másik oldalamra Ash.

- Semmit, csak lecsesztem. - a pofont direkt nem mondtam.

- April, ismerlek és tudom, hogy több volt. - nézett rám zöldes szemeivel Ash.

- Na jó, pofon vágtam. - dűltem hanyatt az ágyon.

- Ap, azt meg meg miért kellett? - néztek rám egyszerre.

- Mert bántotta Luke-ot.

Ashton elkísért a szobámba ahol már ott vártak a bőröndjeim. Szomorúan dőltem az ágyra és gondolkodtam el a ma történteken és arra jutottam, hogy nem volt unalmas napom, az biztos. Átöltöztem és eldöntöttem, hogy elmegyek sétálni a Central Parkba. Enyhén hűvösen fújt a szél ezért magamra kaptam egy pulcsit.

April ruhája a parkba

Mikey velem szemben sétált a folyosón amikor "meg akartam lépni".

- Hova hova ifjú hölgy?? - állt be elém. Ifjú hölgy?! Mintha apámmal beszélnék.

- Elmegyek sétálni. - nézegettem a cipőm orrát.

- Egyedül éjszaka? - nézett rám elkerekedett szemekkel - Biztos nem engedlek el egyedül! - tette keresztbe a kezét.

- Akkor mégis kivel menjek?! Nem vagyok 5 éves tudok magamra vigyázni! - nyavalyogtam és próbáltam kikerülni, de nem engedte.

- Valaki el fog veled menni. Vagyis én elmegyek veled! Várj meg itt ameddig elmegyek egy pulcsiért. - kacsintott majd bement a szobájába. Én pedig kapva az alkalmon a lifthez rohantam. A szállodából kiérve, azaz kirohanva egyenesen az épülettel szemben lévő parkba rohantam. Egy kivilágítottabb résznél leültem egy padra. Egyszer csak egy izmos kart éreztem a vállamon. Összerezzentem az ijedtségtől és azonnal szabadulni próbáltam, de nem engedett. Felrántott a padról és magával szembe fordított. Egy zöld szemű, fekete hajú korombeli fiú nézett rám. Ravaszul mosolygott rám és leszorított a földre és a derekamra ült. Segítségért kezdtem kiabálni, de ő erre felpofozott. Az állam zsibbadt a hatalmas pofontól.

- Mit akarsz tőlem? - kiabáltam és a könnyeim patakokban folytak. Rettentően féltem, hogy olyat csinál velem amit nem akarok.

- Ugyan kislány élvezni fogod! - majd erőszakosan a számra tapasztotta az övét. Csókolni kezdett, próbáltam ott ütni ahol bírtam, de meg sem kottyant neki. Letépte a felsőmet és felrángatott a földről és egy elhagyatottabb része rángatott. Könyörögtem, hogy hagyja abba, de meg sem hallotta. Hiába kiabáltam senki sem hallotta. A földhöz vágott és elkezdte lehúzni a cipőm. Hiába reménykedtem, hogy valaki jön és megment, de nem történt semmi. Szemében csillogott a gonoszság, letépte a bugyimat és magáról lerángatta a nadrágot. A lábain szétfeszítette majd mielőtt belém hatolt volna egy kiáltást hallottam.

- Te utolsó szarházi senki! - nem volt ismerős a hang. MEGMENTETTEK! Csak erre gondoltam. A támadóm amint meghallotta a hangot leszállt rólam és szánalmasan ám nézett.

-Még nem fejeztük be cica! - aztán elfutott. A bugyin után kaptam és gyorsan felhúztam. Szerintem még sosem sírtam ennyire. Ott feküdtem a hideg füvön magzatpózban. Igaza volt Michaelnek, nem kellett volna egyedül éjszaka 11- kor eljönnöm a parkba. Emberek gyűltek körém. Nem láttam az arcukat csak az alakjukat és a hangjukat hallottam. Nem bírtam megmozdulni, fájt mindenem. Az arcom, a csuklóm, a mellkasom és a combom belső része. Minden kezdett elhomályosodni...