Sziasztok skacok! Tudom rettentő régen volt új rész, de most itt van. Rövid lett meg kaki, de remélem tetszik. Ezer puszi, szeretlek titeket!
A kórházba beérve vagyis inkább berohanva megcsapott az a tipikus szag. Kicsit hányingerem lett tőle, de volt nagyobb gondom is, mint, hogy ezzel foglalkozzak. A recepcióstól megkérdeztük, hogy Luke melyik teremben van. "Harmadik emelet, 278-as szoba" a nő hangja csengett a fejemben miközben az ajtókra ráfestett számokat figyeltem feszülten. Calum és Ashton rohantak utánam. Nem foglalkoztam semmivel csak mentem.
Miért kell mindig mindennek elbaszódnia?!
A szobába beérve a szőke barátomat láttam ahogyan eszméletlenül az ágyon fekszik. Lélegeztető gépre volt kötve és az infúzió végén a tű is a karjába volt kötve. Mellette egy gép csipogott egyenletesen ami azt a szíve dobogását jelezte. Az arca tele volt kék, zöld és lila foltokkal. A szája is fel volt szakadva. A nyakáig be volt takarva.
- Ki tehette ezt? - kaptam a szám elé kezem. Éreztem, hogy sós könnycseppjeim utat törnek maguknak.
Calum arca eltorzult. Hallottam, hogy szipog. Sírt. Ashton is sírt. Én is sírtam. Mindenki sírt. Nem volt jó Őt így látni.
Az ajtóban álltunk lefagyva és csak néztük.
Hol van Michael? - jutott az eszembe hirtelen.
Feleszméltem a kezdeti sokkomból és az ágy melletti székre siettem. Leültem rá és megfogtam Luke kezét. Nem reagált semmit sem. Hátra néztem könnyes szemeimmel, de már csak Cal volt ott.
Odajött hozzám. Én felálltam a székből, hogy le tudjon ülni én pedig az ő ölébe helyeztem magam. Lukey kezét egy pillanatra sem engedtem el.
- Ki volt képes erre? - szipogta Cal miközben állát a vállamra.
Pár perc múlva az orvos jött be két oldalán a bongyor és a színes hajú egyeddel.
El mondta, hogy Luke-ot mellkason lőtték, de nagyon szerencsés volt, mert nem a golyó nem sértett meg egy lét fontosságú szervet úgy, hogy belehalhatott volna. A golyót kiszedték belőle és mesterséges kómába tartják. Azt is mondta a doki, hogy nehezen fog felépülni.
- Menjenek nyugodtan haza. Holnapig biztos nem fog felébredni. - mosolygott egy nővér, aki bejött és megvizsgálta a szöszit.
- Nem! Itt maradok. - macskodtam.
- Nyugodjon meg. A fiatal ember erős. Nem lesz semmi baja. - mosolygott rám.
- Igen. April amúgy is pihenned kéne. Nem akarom, hogy a mini nyuszimnak baja legyen. - simított végig a hasamon. - még ilyenkor is képes megmosolyoghatni. Ezt is szeretem benne. Mindent szeretek benne. Mindent.
Nehezen, de bele egyeztem. Calum még váltott néhány szót a fiukkal majd elindultunk a kocsi felé.
Egész úton nem váltottunk egy szót sem. Én még mindig sírdogáltam egy kicsit.
- Hogy történt? - törtem meg a csendet, mert nem bírtam tovább azt, hogy semmit nem tudok.
- Majd később megbeszéljük. - sóhajtott fel.
Mi az, hogy majd később?? Tudni akarom? Nem lehet olyan, hogy nem tudhatok róla. Úgy ismerem Calumot mint a saját tenyeremet. Ha most nem mondja el sose fogja.
- Calum, nem vagyok már 5 éves. Mondd el! - parancsoltam rá hisztérikusan.
Hoody megforgatta a szemét, majd megállt a piros lámpánál. Fél szemével félve pillantott rám.
- Miután elvittek téged orvoshoz Michael-el jöttek haza, de a kocsi út közben lerobbant, ezért gyalog folytatták tovább az utat. Egyszer csak felbukkant egy alak és azt mondta, hogy ezt a kis csajért. Meglőtte Luke-ot és elfutott. Ne tudjuk milyen lányról beszélt. - halkult el.
Az én hibám. Ha nem vittek volna orvoshoz akkor a szöszinek nem kellene egy büdös kórházi ágyon feküdnie.
- Calum az egész az én hibám. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- Mi? Mégis miért lenne? Te nem tehetsz semmiről. - mosolygott rám kedvesen, de ott bujkált a keserűség mögötte.
Befordult a kocsi felhajtóra. Leállította a motort és kiszállt, követtem a példáját.
A házban bekapcsoltam a TV-t, de ott is Luke-ról beszéltek. A kórház elöl tudósítottak. Mérgemben ki is kapcsoltam, mára elég volt.
- Calum! Elmegyek fürödni! - kiáltottam neki.
Feltrappoltam a lépcsőn. Cal szobájába beérve a szekrényéből elő vettem a "Never on my mind" feliratú pólóját és az egyik alsógatyáját majd bementem a fürdőbe. Szeretek az ő ruhájában aludni.
Levettem a ruhám és beálltam a forró víz alá. Nem volt hideg odakint, de nekem akkor nagyon jól esett az ahogy a forró víz végigfolyik a hátamon.
Elkezdtem gondolkodni a mai napon történteken.
Eszembe jutott, hogy mi történt akkor amikor Ash felbukkant.
Calum szerelmet vallott nekem! Uram Isten! Meg is feledkeztem róla. Hogy a francban tudtam én ezt elfeledni?!
Elzártam a vizet. Megtörölköztem és felkaptam a ruhákat. Kirohantam a fürdőből. Az utam egyenesen Cal szobájába vezetett. Szinte már futottam.
Az ajtó nyitva volt, Ő az ágyon feküdt és a telefonját nyomkodta. A kis kocka.
- Szia. - szinte már suttogtam.
Minek mondtam azt, hogy szia?! Ennél nyomibb nem is tudtam volna lenni...
Felnézett a telefonjából és ahogy meglátott egy édes mosoly csúszott a szájára.
- Szia. - ült fel.
Oda sétáltam hozzá és leültem mellé.
- Calum. - nézem rá félénken.
- Tessék? - húzta fel az egyik szemöldökét és az arcomat vizslatva.
- Szeretlek. - öleltem meg. A fejem a nyakába dugtam. - Nagyon szeretlek. - beszívtam férfias illatát.
Szorosan a karjaiba zárt.
- Én is nagyon szeretlek. Téged is és a kicsit is. - jól esett ezt hallani tőle, nagyon nagyon jól.
El távolodott tőlem és lassan megcsókolt.
Miután ajkaink elváltak elfeküdtünk az ágyon. Velem szemben feküdt,
Egymás karjaiban néztünk egymás szemébe. Nem beszéltünk, csend volt, de nem a kínos csönd hanem a kellemes. Elvesztem azokban a barna szemekben.
- April. - suttogott.
- Mondjad.
- Leszel a barátnőm?
- Persze. - mosolyogtam.
Közelebb húzott magához és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Mióta vagy belém szerelmes? - kérdeztem.
- Mindig is az voltam. - nagy mosoly ült ki az arcomra. - És te?
- Az elejétől fogva. Amikor megpillantottam az oviban azt a kis barna hajú fiút már akkor tudtam, hogy kell nekem. - kuncogtam fel.
- Hát, a tied vagyok.
- Szeretlek.
- Én jobban. És a picinket is. - simított végig a hasamon. - Remélem jó apukád leszek picur.
- De édes vagy.
- Én mindig! - nézett rám diadalmasan.
Egymás karjaiban hajtottuk álomra a fejünket.
