17. rész

"- Én..." - Calum habozott. Gondolom nem tudta, hogy mit mondjon. "- Én nem szeretnék erről beszélni, bocsánat."

Kikapcsoltam a televíziót és felálltam. A telefonomat bele raktam a farzsebembe és elindultam az ajtó felé. Belebújtam a bakancsomba és felvettem a kabátomat, mert ellentétbe Ausztráliával itt novemberben hideg van. 

Miután a fa tákolmányt bekulcsoltam elkezdtem levánszorogni a lépcsőn. (Nincs lift.) Ahogyan mentem lefelé minden egyes lépcső foknál úgy éreztem, hogy megszülök. És nem viccelek. Volt ott vagy 300 lépcső fok.

Kiérve a londoni hidegbe végig futott a hátamon a bőr. Egyenesen egy is közeli parkba mentem el. Az elmúlt egy hónapban sokszor jöttem ide. 

Leültem egy padra, ami az utca felé nézett. Néztem az utcán mászkáló embereket. Mindenki elment egymás mellett. Ki tudja, hogy ezzel hány lehetőséget halasztva el.

Egy idő után arra eszméltem fel az elbambulásból, hogy sikítozó lányok rohannak a járdán egy fekete kocsi után. A kezükben 5SOS feliratú plakátok voltak. Szuper....

Szólított az erő, és azt mondta, hogy "fuss". Így tehát azt cselekedtem, amit ez a kis hang mondott a fejemben.

Felálltam a már enyhén felmelegített padról és vékony malacvágtában elkezdtem masírozni vissza, az albérletem felé. Egy kocsi a járda mentén lefékezett mögöttem, de nem igazán foglalkoztam vele csak mentem úgy, ahogyan a lábam vitt.

- April? - hallottam egy ismerős rekedtes hangot mögülem.

Luke... Csak neki van ilyen hangja.

Szépen lassan és komótosan megfordultam. Szembe találtam magam a szöszivel, Ashtonnal és Mikey- val. Mindhárman aggódótekintettel néztek rám. Egy valaki azonban hiányzott közülük. Elnéztem a kocsi felé. Calum ledermedve figyelt engem.

Nyugi April! Bátorság!

- Sziasztok... - intettem idiótán.

Ezt a beégést. Egy szó nélkül elmenekültem otthonról, azóta szóba sem álltam velük. Most megtalálnak itt, Londonban, erre én azt mondom, hogy "sziasztok"?!

- Uram Isten! Nem is gondoltam volna, hogy megtalálunk még valaha! - jött oda Mikey és szorosan magához ölelt. Visszaöleltem.

A másik kettő fiú is követte a példáját. 

- Hogy tudtál egy szó nélkül elmenni? Tudod, hogy mennyire megijedtem?! - vont kérdőre Luke, és teljesen jogosan.

- Sajnálom...

Láttam a szemem sarkából, hogy Calum felénk közelít. A srácok ezt észre vették és gyorsan arrébb álltak.

Calum egy lépésre előttem megállt és csendben figyelt. Követtem a példáját.

- April. - húzott magához hirtelen. Haragudtam rá, de hiányzott. Szükségem volt arra az ölelésre.