Mikor kinyitottam a szemem egy székhez voltam kötve. Sötét volt. A fejem fájt. A kezemet kidörzsölte a kötél, éreztem, hogy vérzik.
Egyszer csak kinyílt az ajtó és a srác lépett be rajta. Macsó mosollyal nézet rám. A fejemet lehajtottam. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy gyenge vagyok.
- Hát felébredtél? - a hajamnál fogva rántotta fel a fejem. - Mondj valamit cicus.
Nem akarok neki semmit sem mondani.
- Válaszolj, te ribanc! - pofozott fel. Az arcom égett, a sós könnycseppek végigfojtak az arcomon.
Istenem! Csak a babámnak ne legyen semmi baja!
- Miért én?
Felnevetett.
- Ohohohoo! Nem rémlik semmi? Nem emlékszel rám? Gimi első kettő évében odavoltam érted. Mindent megtettem volna csak azért, hogy egyszer rámnézz. Mögötted ültem matekon. Egyszer véletlen nekem jöttél a folyosón. Bocsánatot kértél és tovább mentél. Mindig azzal a Calum gyerekkel lógtál. Bármit tettem nem vetél észre. A harmadik év elejét már máshol kezdtem, mert nem bírtam nézni azt, hogy azt sem tudod, hogy létezem. Amint elvégeztem a sulit New Yorkba költöztem, de sosem bírtalak elfelejteni. Az elmúlt két évben megfigyeltettelek. Mikor arról kaptam a fülest, hogy New Yorkban vagy kaptam az alkalmon. Követelek a parkba, akkor sajnos ránk találtak. Amint tudom, te terhes vagy. Szépen gömbölyödik a hasad. Kár, hogy ez nem lesz már sokáig így. - lesokkolt. Minden amit mondott. Abba az iskolába jártunk 1500-an. Még jó, hogy nem ismertem. Ezek szerint az elmúlt két évben minden lépésemet figyelte? Ez a gyerek beteg! És a gyerekemet nem! Ha bántani meri esküszöm, hogy a puszta kezzel fohom megölni!
- Most bántani akarsz? - nem bírtam tovább elkezdtem zokogni. Nekem ez sok.
- Nem foglak megbaszni, ha erre célzol, de azt, ami a legfontosabb neked elveszem tőled. - fogott meg egy kést az asztalról. Oda sétált hozzám és mély vágást ejtett a combomon. Sikítoztam a fájdalomtól. - Fáj mi? Annyira nem lehet rossz April! Nem tudod azt, hogy nekem mennyire fájt mással látni! - ordította a képembe.
Belevágott a karomba, a hátamba. Folyt a vérem. Borzalmasan fájt, pedig a legrosszabb csak most jött még.
Megfogott egy sokkal nagyobb kést és bele akarta vágni a hasamba, de ebben a pillanatban fejbe lőtték. Szét loccsant fejjel ésélettelen testtel esett össze elöttem. Nem bírtam tovabb. Szétestem. Majdnem megölték a még meg nem született gyerekem és engem is.
Kommandósok futottak be a házba. Engem eloldoztak, majd kivittek.
Nem értettem, hogy, hogyan kerültek ide. Kint Calum könnyes szemekkel kezdett szaladni felém. Mikor odaért végignézett fáradt és meggyötört testemen. Latta a sebeket.
- Istenem, April. - próbált megölelni, de amiért tele voltam mindenhol vágásokkal, amik véreztek ezért csak óvatosan megfogta a kezem.
Itt vége volt. Nem bírtam tovább tartani magam. Keserves zokogásban tőrtem fel.
- Csss, kérlek! Ne sírj! - megöleltem. Nem érdekelt, hogy fáj az, ahogy a vágások meghúzódnak miközben magamhoz húzom. Csak érezni akartam, hogy itt van velem és már vége ennek a rémálomnak.
Egyszer csak kinyílt az ajtó és a srác lépett be rajta. Macsó mosollyal nézet rám. A fejemet lehajtottam. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy gyenge vagyok.
- Hát felébredtél? - a hajamnál fogva rántotta fel a fejem. - Mondj valamit cicus.
Nem akarok neki semmit sem mondani.
- Válaszolj, te ribanc! - pofozott fel. Az arcom égett, a sós könnycseppek végigfojtak az arcomon.
Istenem! Csak a babámnak ne legyen semmi baja!
- Miért én?
Felnevetett.
- Ohohohoo! Nem rémlik semmi? Nem emlékszel rám? Gimi első kettő évében odavoltam érted. Mindent megtettem volna csak azért, hogy egyszer rámnézz. Mögötted ültem matekon. Egyszer véletlen nekem jöttél a folyosón. Bocsánatot kértél és tovább mentél. Mindig azzal a Calum gyerekkel lógtál. Bármit tettem nem vetél észre. A harmadik év elejét már máshol kezdtem, mert nem bírtam nézni azt, hogy azt sem tudod, hogy létezem. Amint elvégeztem a sulit New Yorkba költöztem, de sosem bírtalak elfelejteni. Az elmúlt két évben megfigyeltettelek. Mikor arról kaptam a fülest, hogy New Yorkban vagy kaptam az alkalmon. Követelek a parkba, akkor sajnos ránk találtak. Amint tudom, te terhes vagy. Szépen gömbölyödik a hasad. Kár, hogy ez nem lesz már sokáig így. - lesokkolt. Minden amit mondott. Abba az iskolába jártunk 1500-an. Még jó, hogy nem ismertem. Ezek szerint az elmúlt két évben minden lépésemet figyelte? Ez a gyerek beteg! És a gyerekemet nem! Ha bántani meri esküszöm, hogy a puszta kezzel fohom megölni!
- Most bántani akarsz? - nem bírtam tovább elkezdtem zokogni. Nekem ez sok.
- Nem foglak megbaszni, ha erre célzol, de azt, ami a legfontosabb neked elveszem tőled. - fogott meg egy kést az asztalról. Oda sétált hozzám és mély vágást ejtett a combomon. Sikítoztam a fájdalomtól. - Fáj mi? Annyira nem lehet rossz April! Nem tudod azt, hogy nekem mennyire fájt mással látni! - ordította a képembe.
Belevágott a karomba, a hátamba. Folyt a vérem. Borzalmasan fájt, pedig a legrosszabb csak most jött még.
Megfogott egy sokkal nagyobb kést és bele akarta vágni a hasamba, de ebben a pillanatban fejbe lőtték. Szét loccsant fejjel ésélettelen testtel esett össze elöttem. Nem bírtam tovabb. Szétestem. Majdnem megölték a még meg nem született gyerekem és engem is.
Kommandósok futottak be a házba. Engem eloldoztak, majd kivittek.
Nem értettem, hogy, hogyan kerültek ide. Kint Calum könnyes szemekkel kezdett szaladni felém. Mikor odaért végignézett fáradt és meggyötört testemen. Latta a sebeket.
- Istenem, April. - próbált megölelni, de amiért tele voltam mindenhol vágásokkal, amik véreztek ezért csak óvatosan megfogta a kezem.
Itt vége volt. Nem bírtam tovább tartani magam. Keserves zokogásban tőrtem fel.
- Csss, kérlek! Ne sírj! - megöleltem. Nem érdekelt, hogy fáj az, ahogy a vágások meghúzódnak miközben magamhoz húzom. Csak érezni akartam, hogy itt van velem és már vége ennek a rémálomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése