- Ötödszörre mondom, kedves April barátos asszony, hogy hagyjál békén azokkal a szarokkal, mert kivágom őket a csukott ablakon! - mondta ingerülten, mivel már fél órája ezzel piszkáltam. Erre bevetettem a kiskutya szemeket, azoknak sosem tudott ellenállni. Már pici korunk óta ezzel a tekintettel "kérleltem", ha valamit szerettem volna, de ő nem.
- Rendben akkor kék. - mutatott egy égkék színű körömlakkra. Nem véletlenül a kéket választotta. Ez volt mindkettőnk kedvenc színe.
- Jó választás! - kezdtem el vele lakkozni a körmöm - nézünk valami filmet?
- Persze. és mivel a múltkor te választottál most én fogok! - nyújtotta rám ki a nyelvét. Ez azt jelentette, hogy megint horrort nézünk azért, hogy beszarasson és egy hétig úgy merjek csak elaludni, hogy közbe skype-on beszélünk míg el nem alszom. Klassz.
- Rendben, de akkor itt alszol, ha horrort nézünk, mert félni fogok!
- Oké, itt alszom, mert horrort nézünk!! - majd egy amolyan "megszívtadmertfosnifogsz" tekintettel rám nézett. Felült és egy puszit nyomott az arcomra.
Calummal oviban ismerkedtünk meg. Mindig is ott voltunk egymásnak, ha baj volt. Minden titkomat tudja, kivéve egyet, de abban még én sem vagyok biztos...
A film után gyorsan lezuhanyoztam, de oda is mentem, hogy Cal az ajtóban várt. Egy kicsit nagyon féltem. Előre szóltam, hogy nem bírom a szörnyeket és a szellemeket! A szobámba befeküdtünk az ágyba. Ez nem volt szokatlan, hiszen pici korunk óta, ha úgy van egymásnál alszunk. Az oldalamon feküdtem magzat pózba, Ő pedig hátulról átölelt, mint a filmekben. Csak az a bökkenő, hogy mi csak barátok vagyunk...
Még beszélgettünk, aztán elaludt. Imádtam amikor így alszunk el, mellette úgy érzem, hogy biztonságban vagyok.
Már vagy két órája szenvedtem de még mindig nem tudtam elaludni. Éreztem, hogy ég a szemem, majd egy sós könnycsepp gördült le arcomon, a torkomban éreztem egy hatalmas gombócot. Mostanában rengetegszer van ilyen. Nem tudom, hogy miért. Egyik percbe még nevetek utána pedig már zokogok. Istenem, csak Calum meg ne hallja! Ez érdekében zokogva futottam ki a fürdőbe. A szüleim nem voltam itthon, mert éppen "nyaraltak" Olaszországba, engem itthon hagytak egyedül. Imádtam Őket. Nem voltak valami átlagos szüleim. A legtöbb embernek egy anyukája és egy apukája van. Nekem kettő apukám van, Nick és Ed. Igen, ők melegek, de nagyon jó fejek. Olyan Modern család feeling. Nick apu lánya vagyok, bér anyát fizettek. De én mindkettőjüket vér szerintinek tekintem. Normális gyerek korom volt. Az életemre nem volt nagy kihatással, inkább az élet stílusomra. Sokkal több dolgot elfogadok és lazábbak a határaim. Én magam heteró vagyok, de semmi bajom nincs azzal ha valaki a saját neméhez vagy mindkettőhöz vonzódik. De ezt majd késöbb.
A fürdőszoba ajtót bekulcsoltam és amilyen halkan csak tudtam a földre rogyva zokogtam. Ezekről az Úgy mondott kitörésekről senki sem tudott. Kívülről azt mutattam, hogy boldog vagyok és erős, de ez egyáltalán nem így volt. Erről még a legjobb barátom sem tudott. Félek elmondani. Félek, hogy nem értenek meg. Attól meg főleg félek, hogyha Calum megtudja, hogy ezeket eltitkolom előle megutál. Mindent tudni akar, és mindig mindenben segíteni akar. Nem akarok csalódást okozni.
- Ap, jól vagy? - Hallottam meg Cal aggódó hangját az ajtón kívülről.
- Igen... Igen, jól vagyok. - de elég sírós hangom volt.
- Nem hiszem én azt. Engedj be légyszíves! - kérlelt.
- Nem, menjél nyugodtan vissza aludni! Én is mindjárt megyek!
- Nem! April vagy beengedsz vagy betöröm az ajtót! - mondta mogorván és mivel tudtam, hogy tényleg képes betörni az ajtót ezért inkább kinyitottam. Lehajtott fejjel álltam előtte, így nem látta az arcom mivel 15 cm-rel magasabb nálam. Az államnál fogva gyengéden felemelte a fejem, a szemembe nézett és láttam rajta, hogy halvány lila fingja sincs arról, hogy miért sírok. - Mi a baj? Utálom, ha sírva látlak. - ölelt magához.
- Nem tudom... - szipogtam és mélyen beszívtam mámorító illatát. - Feküdtem az ágyba, mert nem tudtam elaludni és egyszer csak elkezdtem sírni és bepánikoltam! Hiányzol! Folyton turnézol és nagyon keveset találkozunk! Úgy érzem elfelejtesz. - a hangom a mondanivalóm vége felé egyre jobban vékonyodott. Tényleg hiányzott. Amióta megalapították a 5 Second of Summert rengeteget turnéznak, próbálnak, koncerteznek. Egyre kevesebbet vagyunk együtt.
- Téged sosem tudnálak elfelejteni! - Még szorosabban magához vont. - Te is borzasztóan hiányzol nekem, de nem tudok mit tenni. - nyomott egy puszit a homlokomra. Jól esett a közelsége. - Na, de gyere menjünk vissza aludni. Reggel mindent megbeszélünk és kitalálunk valamit! Oké? - mosolygott rám bíztatóan.
- Oké! - és egy hamis erőtlen mosolyt villantottam felé. Visszafeküdtünk az ágyba, az hátulról átölelős pózban. - Énekelsz valamit? - kérleltem. Imádtam hallgatni a hangját.
- Igen. - és adott egy puszit az arcomra, aminek a nyomát még percekig éreztem. Imádtam azokat a dús ajkakat. Kár, hogy én nem csókolhattam őket. Pedig már rég megtettem volna... Mi?! Mi a fenéket gondolok?! Ő a legjobb barátom! Csak barátok vagyunk!!! Nem gondolhatok ilyeneket! Az mindent tönkre tehet!
Elkezdte énekelni az egyik dalukat ami számomra még ismeretlen volt. Biztosan azért, mert új. Nagyon tetszett, ahogy rekedtes hangján énekelt. Éreztem, hogy szemeim lecsukódnak és egyszer csak elaludtam...
A film után gyorsan lezuhanyoztam, de oda is mentem, hogy Cal az ajtóban várt. Egy kicsit nagyon féltem. Előre szóltam, hogy nem bírom a szörnyeket és a szellemeket! A szobámba befeküdtünk az ágyba. Ez nem volt szokatlan, hiszen pici korunk óta, ha úgy van egymásnál alszunk. Az oldalamon feküdtem magzat pózba, Ő pedig hátulról átölelt, mint a filmekben. Csak az a bökkenő, hogy mi csak barátok vagyunk...
Még beszélgettünk, aztán elaludt. Imádtam amikor így alszunk el, mellette úgy érzem, hogy biztonságban vagyok.
Már vagy két órája szenvedtem de még mindig nem tudtam elaludni. Éreztem, hogy ég a szemem, majd egy sós könnycsepp gördült le arcomon, a torkomban éreztem egy hatalmas gombócot. Mostanában rengetegszer van ilyen. Nem tudom, hogy miért. Egyik percbe még nevetek utána pedig már zokogok. Istenem, csak Calum meg ne hallja! Ez érdekében zokogva futottam ki a fürdőbe. A szüleim nem voltam itthon, mert éppen "nyaraltak" Olaszországba, engem itthon hagytak egyedül. Imádtam Őket. Nem voltak valami átlagos szüleim. A legtöbb embernek egy anyukája és egy apukája van. Nekem kettő apukám van, Nick és Ed. Igen, ők melegek, de nagyon jó fejek. Olyan Modern család feeling. Nick apu lánya vagyok, bér anyát fizettek. De én mindkettőjüket vér szerintinek tekintem. Normális gyerek korom volt. Az életemre nem volt nagy kihatással, inkább az élet stílusomra. Sokkal több dolgot elfogadok és lazábbak a határaim. Én magam heteró vagyok, de semmi bajom nincs azzal ha valaki a saját neméhez vagy mindkettőhöz vonzódik. De ezt majd késöbb.
A fürdőszoba ajtót bekulcsoltam és amilyen halkan csak tudtam a földre rogyva zokogtam. Ezekről az Úgy mondott kitörésekről senki sem tudott. Kívülről azt mutattam, hogy boldog vagyok és erős, de ez egyáltalán nem így volt. Erről még a legjobb barátom sem tudott. Félek elmondani. Félek, hogy nem értenek meg. Attól meg főleg félek, hogyha Calum megtudja, hogy ezeket eltitkolom előle megutál. Mindent tudni akar, és mindig mindenben segíteni akar. Nem akarok csalódást okozni.
- Ap, jól vagy? - Hallottam meg Cal aggódó hangját az ajtón kívülről.
- Igen... Igen, jól vagyok. - de elég sírós hangom volt.
- Nem hiszem én azt. Engedj be légyszíves! - kérlelt.
- Nem, menjél nyugodtan vissza aludni! Én is mindjárt megyek!
- Nem! April vagy beengedsz vagy betöröm az ajtót! - mondta mogorván és mivel tudtam, hogy tényleg képes betörni az ajtót ezért inkább kinyitottam. Lehajtott fejjel álltam előtte, így nem látta az arcom mivel 15 cm-rel magasabb nálam. Az államnál fogva gyengéden felemelte a fejem, a szemembe nézett és láttam rajta, hogy halvány lila fingja sincs arról, hogy miért sírok. - Mi a baj? Utálom, ha sírva látlak. - ölelt magához.
- Nem tudom... - szipogtam és mélyen beszívtam mámorító illatát. - Feküdtem az ágyba, mert nem tudtam elaludni és egyszer csak elkezdtem sírni és bepánikoltam! Hiányzol! Folyton turnézol és nagyon keveset találkozunk! Úgy érzem elfelejtesz. - a hangom a mondanivalóm vége felé egyre jobban vékonyodott. Tényleg hiányzott. Amióta megalapították a 5 Second of Summert rengeteget turnéznak, próbálnak, koncerteznek. Egyre kevesebbet vagyunk együtt.
- Téged sosem tudnálak elfelejteni! - Még szorosabban magához vont. - Te is borzasztóan hiányzol nekem, de nem tudok mit tenni. - nyomott egy puszit a homlokomra. Jól esett a közelsége. - Na, de gyere menjünk vissza aludni. Reggel mindent megbeszélünk és kitalálunk valamit! Oké? - mosolygott rám bíztatóan.
- Oké! - és egy hamis erőtlen mosolyt villantottam felé. Visszafeküdtünk az ágyba, az hátulról átölelős pózban. - Énekelsz valamit? - kérleltem. Imádtam hallgatni a hangját.
- Igen. - és adott egy puszit az arcomra, aminek a nyomát még percekig éreztem. Imádtam azokat a dús ajkakat. Kár, hogy én nem csókolhattam őket. Pedig már rég megtettem volna... Mi?! Mi a fenéket gondolok?! Ő a legjobb barátom! Csak barátok vagyunk!!! Nem gondolhatok ilyeneket! Az mindent tönkre tehet!
Elkezdte énekelni az egyik dalukat ami számomra még ismeretlen volt. Biztosan azért, mert új. Nagyon tetszett, ahogy rekedtes hangján énekelt. Éreztem, hogy szemeim lecsukódnak és egyszer csak elaludtam...
Nagyon jó lett. Gyorsan kövit. <3 :)
VálaszTörlés