2015. június 17., szerda

2. rész



- Ap, ébresztő!!! Reggel van! - dobott le egy párnával Calum amitől rendesen megijedtem. Enyhe szívroham után kinyitottam a szemem és nagy nehezen felültem az ágyba.

- Szívinfarktust fogok tőled kapni. -tettem hevesen verő szívemre a kezem. Cal mellettem ült az ágyon és engem figyelt.

- Kb. fél órája szenvedek azzal, hogy felébresszelek. Bocsi, de tűnt jobbnak, minthogy az, hogy leöntselek egy vödör vízzel! - és ebben igazat is adtam neki. Az ágyammal szembeni tükörbe belenézve megijedtem magamtól. Hatalmasra bedagadt vörös szemek. Szuper...

- Igazad van. Mikor mentek turnéra? - kérdeztem témát váltva.

- Három nap... Sajnálom, tudom, hogy csak egy hete jöttünk.

- Nem, nem semmi baj. Megértem. - kényszerítettem egy szomorkás mosolyt az arcomra. - Mennyi ideig lesztek el?

- Négy hónap... - suttogta fejét a padlóra szegezve. Még csak most kaptam vissza már is elveszítem?! Igen, ez is csak az én szánalmas életem lehet.

- Szünetbe haza sem jössz?

- Nem tudom, de megpróbálok majd, Oké? - mosolygott rám.

- Oké.

A nap hátra lévő részében elmentünk moziba ott az Ahol a szivárvány véget ércímű filmet néztük. Végig feszengve ültünk egymás mellett, mert a film Rosiról és Alexról szólt akik ovis koruk óta legjobb barátok. Egymásba szeretnek és egy csomót szenvednek, eltávolodnak egymástól, de a végén mégis összejönnek. Nekem igazából nagyon tetszett, leszámítva azt, hogy olyan volt mintha rólunk szólt volna. De maga a szituáció ciki volt... Utána elmentünk a Mekibe és megbeszéltük, hogy majd sokat beszélünk Skype-on amíg ők turnéznak. Haza kísért, de csak a kapuig, elköszönt, mondta, hogy majd holnap találkozunk és elment.

A nappaliban laptopoztam amikor videó hívás felkérést kaptam, Apuék voltak. Mosolyogva fogadtam el.

- Sziasztok! Milyen Itália? 

- Szia Drágám! Fantasztikus! - és egy naptejet (?!) mutogattak a kamerába. WTF???

- Am, az egy naptej? 

- Igen! Képzeld, hogy olyan illata van mint a hónak! - mondta Benson-Apu.

- De a hónak nincs is illata. - néztem rájuk furán.

- Dehogynem! Mindennek van!! Ez olyan ironikus. Nem? - Harris-Apu olyan beleélve magyarázta ezt el nekem.

- Mi benne az ironikus? - értetlenkedtem.

- Hát az, hogy itt a déli részen nincs is hó! - nevettek egyszerre. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányoznak nekem. - Óó, szia Calum. Hát te? - megfordultam és Cal mögöttem állt vigyorogva, kicsit sem szaratott be... Áh, dehogy...

- OMG! Te mit keresel itt? - tettem a kezem a szívemre.
- Kopogtam, de nem nyitottad ki és tudom, hogy hol a dugi kulcs. - mosolygott rám. - Sziasztok! - integetett apuéknak a kamerába. 

Miután apuék minden hülyeséget megkérdeztek tőle és megmutatták neki is a hó illatú naptejet, amire hasonló volt a reakciója mint nekem, elkezdtek civakodni azon, hogy a vacsorához milyen színű ruhát vegyenek fel...

- Ó, jut eszembe! Szeretnék kérdezni valamit! - szólt nekik Cal.

- Mondjad csak! - néztek rá mosolyogva.

- Na, az van, hogy izé.. Beszéltem a fiukkal és azt mondták, hogy ha Aprilnek van kedve akkor eljöhet velünk turnézni... És azt szeretném kérdezni, hogy eljöhet-e? - a szemeim elkerekedek. ELAKAROK MENNI!!!!!!!!!!!!!! Reménykedve néztem az ősökre.

- Nem jelentene nagy terhet? - H.Apu menni akarok nem vagyok teher!!!!

- Nem dehogy is! - rázta a fejét Calum. Én tágra nyílt szemekkel figyeltem az eseményeket.

- April, te elszeretnél menni?

- Persze! És nagyon nagyon jó leszek, ha elengedtek!!! - néztem kiskutya szemekkel a webkamerába.

- Rendben elmehetsz! De, Calum vigyázz rá! Rendben? - nem hittem volna, hogy ilyen könnyen elengednek. Sikítva Cal nyakába ugrottam.

- Ez csak természetes! De, Ap, ha megfolytasz, akkor nemhogy te nem mész, de én sem. - nevette el magát.

- Olyan édesek vagytok így ketten! Jó párt alkotnátok! - B.apu szívére tette a kezét és úgy nézett minket.

- Mi? Nem, mi csak barátok vagyunk. - rebbentünk szét az ölelésből.


Miután Barátocskám elment izgatottan dobáltam össze a cuccaim! Hiszen holnap után megyünk turnézni!!


Hát szívecskéim, mára ennyi. Hamarosan jön a 3. rész! A véleményeteket várom lenn kommentben!
 xx ~Z

1 megjegyzés: