14. rész

Reggel Calum ölelő karjai között ébredtem fel. Kikeltem az ágyból és elkészültem.
Lementem és csináltam reggelit a szamaraknak.

Délben még mindig aludtak a srácok, ezért felmentem, hogy legalább Calumot felkeltsem, mivel ma megyünk ultrahangra.

Már az ötödik hónapja élek az én kis pocaklakómmal.

Nagyon izgatott vagyok, mert ma kiderül, hogy Penny vagy Adam lesz-e a baba, azaz lány vagy fiú.

Őszintén nekem mindegy, hogy fiú vagy lány. Én mindenhogyan ugyan annyira szeretni fogom. Csak az a lényeg, hogy egészségesen jöjjön világra.

Nálam viszont csak egy ember izgatottabb, az pedig Cal. Rettentően izgul. És nem túlzok. Tizenöt éve a legjobb barátom (khm.. Most már nem csak az) és még soha sem láttam ilyennek. Ha már egyet rosszabbul lépek mindent eldobva fut oda hozzám, hogy minden rendben van-e. Az elmúlt egy hónapban csak azt hajtogatja, hogy, ha fia lesz akkor majd megtanítja focizni, vagy ha lánya lesz akkor nem lesz egy rózsaszín ruhája sem és senki egy ujjal sem fog hozzá érni. A rózsaszínes dologba bele is egyeztem. Na, de persze ilyenkor mindig kijavítom, hogy ő nem csak a te fiad, hanem az enyém is és a lánynál is ugyan így.

Calum az ágyban feküdt. A fehér takaró a derekáig volt csak rajta. Mindig egy szál boxerben alszik ezért izmos, kidolgozott felsőteste látvány tárult elém. Elmosolyodtam a látványon és az ajtóban szobrozva kezdtem el csodálni őt. Nagyjából tíz perc múlva mikor észbe kaptam, hogy még mindig csak állok és nézem közelebb mentem hozzá. Az ő oldalán leültem az ágy szélére. Elkezdtem egyik kezemmel az arcát, a másikkal a hátát cirógatni.

Egy -két perc múlva el is kezdett ébredezni. Morgott egyet és a hátára fordult. Mivel így már az ágy közepén feküdt befeküdtem arra a kicsi helyre ahol eddig ő volt. Az arcát kezdtem el pici puszikkal behinteni. Láttam, hogy egy  mosolyt próbál elrejteni az arcáról.

- Hoody, tudom, hogy ébren vagy! - nevettem fel.

- Ha így akarsz felkelteni, akkor nem fogok ugye tudod? - nyitotta ki azokat a csodálatos csokoládé barna szemeit. - Na, most kérek egy nagy cuppanós puszit ide. - mutatott a szájára.

- Na, mi van? Már parancsolgatunk is? - húztam fel a szemöldököm.

- Gyerünk asszony! - csapott a fenekemre, majd utána bele is markolt. Egy halk nyögés csúszott ki a számon tette miatt. Ő ezt egy széles mosollyal jutalmazta. Megforgattam a szememet, majd közel hajoltam hozzá. Mikor ajkaink már súrolták egymást az ajtón hirtelen berobbant Ashton. Nem igazán zavartatta magát. Azt mondta, hogy fél óra múlva ott kell lennünk a nődokinál.

Hiper szuper üzemmódba kapcsolva magunkat kezdtünk el készülődni. Igaz én már kész voltam, de Cal két emberes meló.

A kocsiban amíg a barátom vezetett én bekapcsoltam a The Beatles - Hey Jude c. dalát.

Szerencsére időben odaértünk. A váróban leülve vártuk, hogy az orvos szólítson minket.

Nem kellett sokáig várnunk.

A doktornő szólított minket mi pedig egymás kezét szorongatva sétáltunk be.

Üdvözöltük egymást, a doki néhány dolgot kérdezett tőlem.

Felfeküdtem az ultrahangos asztalra és felhúztam a fehér pólóm a melleim alá. Dr. Henderson a hasamra nyomta a hideg gélt. A kis szerkezetet, pedig elkezdte mozgatni növekvő pocakomon.

Calum a bal oldalamon idegesen szorongatta a kezemet.

- Nos, szeretnék tudni a baba nemét? - mosolygott a doktornő.

Calummal összenéztünk és mind ketten egy apró mosoly kíséretében bólintottunk egyet.

- Igen. - feleltem kissé remegő hangon.

A monitort néztünk az orvos, pedig egy sejtelmes mosoly kíséretében ránk nézett.

- A nevek már megvannak? - jajj máár! Mondd, hogy mi lesz a babám!

- Igen. Ha lány akkor Penny, de ha fiú akkor Adam. - dobolt a lábával Cal.

- Mind a kettő szép név, de csak az egyiket használhatják majd. Az pedig a Penny. Gratulálok, kislányuk lesz! - Calummal összenéztünk. Mind ketten vigyorogtunk.

Uram Isten! Lesz egy kislányom! 

A doki odament a monitorhoz és elkezdte mutogatni, hogy a mi kis Pennynken mi hol található. Én nagyjából megértettem, de Cal arcán látszódott, hogy nem érti. Kinyomtatta nekünk a képet a babusról.

A kocsi felé néma csendben sétálva vigyorogva ölelgettük egymás derekát.

Aki látott minket szerintem azt hitte, hogy hülyék vagyunk, mindegy...

A kocsiba beülve egymásra néztünk.

- Mi a véleményed? - néztem a fiúra.

- April! Ez valami fantasztikus! Köszönöm! - szorosan magához húzott és átölelt.

- Mégis mit köszönsz? - nevettem el magam miközben visszaöleltem. A fejem belefúrtam a nyakába.

- Azt, hogy adsz nekem egy ilyen kis csodát!

- Jajj Calum! Ne nekem köszönd, mert neked is elég nagy közöd van hozzá. - nevettem el magam.

Elhúzódott tőlem.

- Szeretlek, Ap.

- Én sokkal jobban.

Közelebb húzott magához és hosszasan megcsókolt.